körz: 1   irsz:  Saját jegyzék szerint

Budapest - Európa egyik "legfiatalabb" fővárosa - több mint ezeréves múlttal rendelkezik, sőt Pest és Buda szabad királyi városoknak, valamint Óbuda mezővárosnak, mint lakott településnek története, a homályba vész. A három város a múlt század második felében egyesült.
A budai mészkőbarlangokat már az ősember is felfedezte és szálláshelyül használta. A Duna ezen szakasza pedig igen korán átkelőhelyként szolgált, lakott település volt a korai bronzkorban. Többszáz év múlva a kelták fejlett társadalmáról, városias településeiről adnak hírt a régészeti leletek.
A Kr. e. II. század közepétől jelennek meg e térségben a római hódítók, s a folyó a római kori Pannon tartomány természetes határvonalát jelentette. Az átkelőhelyeken a birodalmat védő katonai táborok épültek, a légiós táborok mellett pedig polgárvárosok alakultak ki. Közülük az egyik legjelentősebb, Aquincum - a mai Óbuda területén - a Kr. u. 103-ban kettéosztott Pannonia tartomány közül Pannonia-inferior székhelye. A polgárok kőből építették házaikat, fürdőiket; szórakozásaikról az amphiteátrum, biztonságukról pedig a római katonaság gondoskodott.

Az állandósuló barbár támadások miatt a rómaiak a Duna túlsó partján is erődöt építettek, s így Pest alapjait is megvetették. A különböző barbár népcsoportok fegyveres betörései miatt a birodalom e keleti határvonalát gyakran látogatták a császárok.
A IV. század közepétől erősödő gót-hun-alán betöréseket azonban a gyengülő, majd széteső római birodalom katonai ereje nem volt képes visszaverni.
A legenda szerint Aquincum - a mai Óbuda, azaz a régebbi Buda - a hun vezér, Attila bátyjáról, Budáról (Bleda) kapta nevét. A hun birodalom szétesése után újabb népcsoportok hullámzottak keresztül Pannonián, majd az avarok építették ki államukat. Magyar törzsek harcosai először a 880-as években érkeztek e tájra.
A honfoglaló magyarok Árpád vezetésével Aquincumot választotta szálláshelyül. A honfoglaló vezért, Árpád fejedelmet, 907-ben a római kori város romjai közelében temették el.
A dunai átkelőhely jelentősége a X. századtól folyamatosan nőtt, s szomorú nevezetessége, hogy a pesti oldalról a túlpartra igyekvő Gellért püspököt - az államalapító I. (Szent) István fiának, Imre hercegnek nevelőjét - itt fogták el lázadó pogány magyarok, s a Kelenföldi hegyről - a mai Gellérthegyről - taszították a mélybe.
Óbuda a kereszténység felvetéle után a királyok tartózkodási helye lett. 1223-ban tűzvész pusztított a városban. A 13. század folyamán királyi vár épült a területén. Buda területén szétszórtan földesúri települések, egyházi birtokok, királyi szolgáló népek falvai alakultak ki.
Pestnek a X. században szláv-bolgár, valamint muzulmán kereskedő lakosai voltak. Nevének eredetét is szláv-bolgár szóban - kemence - vélik felfedezni. A XII. századtól már fallal körülvett virágzó, gazdag német kereskedőváros. Kiváltságlevelét 1230-ban kapta az uralkodótól, II. Endrétől.
l241-ben IV. Béla király a húsvéti nagyböjtöt Óbudán tartotta, de Pestre hívta az ország mozgósított haderejét, innen indult az országba betörő mongolok ellen. A tatár sereg először Pest városát, majd 1241-1242 telén a befagyott Dunán átkelve, Óbudát perzselte fel. A lakosság vagy elmenekült vagy elpusztult. A tatárok távozása után, IV. Béla 1244-ben megújította a pesti hospesek árumegállító jogot is tartalmazó városi kiváltságait, majd - egy újabb tatár támadás hírére - elrendelte, hogy a budai várhegyen kőből várat építsenek. Az itt megtelepedőknek Pest város 1244-es kiváltságlevelét adományozta. Pár évtized múlva már mind a magyar mind a német lakosság saját templommal rendelkezett. A Duna közepén fekvő Nyulak-szigetén - a mai Margitszigeten - a domokos rendi apácakolostorban a király lánya, Margit lelt otthonra.
Az Árpád-házi királyok egyre gyakrabban a Pest melleti Rákos mezőre hívták össze az országgyűlést - és tartották Budán udvarukat. Károly Róbert fia, (I.) Nagy Lajos már állandó székhelyül választotta a várost, anyja pedig a szomszédos Óbudát, ahol apácakolostort is alapított. Ettől kezdve Óbuda, a török hódításig, a mindenkori királynék városa lett.
Budán a 14. században a templomok mellett főnemesi és polgári lakóházak is épültek. Utcái mesterségek neveit kapták, jelezve, hogy jelentős létszámban élnek itt iparosok, kézművesek, kereskedők. Zsigmond uralkodása alatt állították össze Buda város német nyelvű jogkönyvét. A középkori Magyarországon ezután az elnyerhető városi kiváltságok legmagasabb fokát jelentette az uralkodók által más városoknak adományozott "budai jog".
Duna túlsó partján fekvő Pest a XV. század első felében nyerte csak vissza szabad bíró- és tanácsválasztási jogát, addig Budáról kapott bírót és tanácstagokat. Lakói elsősorban állat- és borkereskedelemmel foglalkoztak.
A két város a középkorban Mátyás uralkodása alatt érte el fénypontját. Zsigmond, majd Mátyás király uralkodása alatt kiépült a királyi palota, s az udvar - különösen Mátyás humanista udvara - Budára vonzotta az értelmiségieket - világiakat és egyháziakat egyaránt. A budai domonkos rend főiskolája az ő idejében egyetemi jelleggel bírt, s a városban muködött mintegy tíz évig az első magyarországi nyomda, Hess András nyomdája. A városnak a XV. század folyamán mintegy 10-12 ezer lakosa volt. A német patríciusok mellett már a magyar polgárok is beleszólást nyertek a város ügyeinek intézésébe: a század közepére a száztagú városi nagytanács fele-fele arányban magyar és német polgárokból állt.
I. Szulejmán szultán 1526. augusztusában megindult hadaival Magyarország ellen. A fiatal, alig 18 éves II. Lajos király a Gellérthegy alatti táborból indult négyezer fegyveres élén a mohácsi csatatérre. A mohácsi csatavesztés (augusztus 29.) és a király halálának hírére Mária királyné, s a német polgárok közül is sokan, elmenekültek Budáról.
Szulejmán szeptemberben érkezett hadai élén Budára. A királyi palotát kiraboltatta, mind a két várost felégettette. Habsburg Ferdinánd és az ország leggazdagabb főura, Szapolyai János vetélkedtek a koronáért és a budai vár birtoklásáért. Mielőtt a török haderő csellel végleg elfoglalta volna magának a várat, a városok is és a vár is megszenvedte mind Ferdinánd, mind Szapolyai ostromló hadait.
1541. augusztus 29-én foglalta el a török sereg a budai várat. A szultán Budát egy török tartomány - vilájet - székhelyévé tette, élére pasát állított, Pestre pedig egy 3000 fős őrséget rendelt ki.
A mohamedán alattvalók hitét Budán 12, Pesten négy mecset erősítette. Pest még egy ideig kereskedelmi központként szolgált, de az ország hadszíntérré változása hamarosan jelentéktelen kisvárossá süllyetette.
A középkori magyar városi közigazgatás csak látszólag maradt fenn érintetlenül. A török időkben Pesten és Budán jelentős létszámban éltek még rácok, zsidók, itáliaiak és cigányok is.
A XVI. század közepétől Habsburg-uralkodók, akik megkoronázott magyar királyok voltak, többször tettek kísérletet Buda és Pest visszafoglalására. 1686. szeptember 2-án a budai vár felszabadult a 145 éves török uralom alól. Az ár: egy lakható ház sem maradt a bevett várhegy területén. A lakosság csaknem teljesen elpusztult, a túlélők fogságba kerültek. Az utolsó budai pasa - Arnót Abdurraman - elesett a harcokban.
Buda újjáépítése politikai megfontolások tárgya lett. A csatazaj elültével németek, svábok osztrákok, spanyolok, bajorok, szerbek, horvátok, franciák, törökök maradtak vissza - magyaroknak azonban tilos volt a vár területére lépni. A városba és szomszédos Óbudára a német fejedelemségek területéről toboroztak családokat, s jelentős kedvezményekben részesítették őket, azért hogy letelepedjenek.
Pest városa a felszabadítás után mindössze tíz évvel, 126 házból állt; az építést itt is megelőzte a romeltakarítás, amelyre a város vezetése sajátos módot eszelt ki: nem szedett vámot attól az árustól, aki áruval megrakott lovas szekérrel érkezett, s vállalta, hogy kifelé tartva egy szekér törmeléket elfuvaroz a városból.
1711-ben Eleonóra régens-császárnő helyezte vissza mind a két várost teljes jogaiba, részben a Rákóczi szabadságharc alatt tanúsított rendíthetetlen hűségük jutalmaképpen.
A szabad királyi város polgárjoggal rendelkező lakosai ingatlannal - többnyire városi házzal - rendelkeztek, s valamilyen kézműves mesterséget folytattak vagy kereskedtek. Vezetőiket - a polgármestert, a bírót, a főkapitányt - választották. A városi tanács intézte a polgárok és a polgárjoggal nem rendelkező városi lakosok dolgait. Az adót egy összegben fizették, pallosjoguk volt, s követeket küldtek az országgyulésekre. Buda első polgármestere, Prenner Farkas Andrásnak császári kapitányi rangja azt jelezte, hogy a város még katonai irányítás alatt áll. Pest ügyeit több mint nyolcvan évig bíró intézte, polgármestert csak 1773-tól választott a város. Pest első polgármestere Mosel József volt. A város irányítását a tanács mellett egy-egy választópolgári testület tartotta kezében. A városvezetés hatásköre nemcsak a városfalakon belüli településre terjedt ki, hanem az egyre terjedő, fejlődő külvárosokra is. Pest külvárosai a XVIII-XIX. század folyamán: a Belvároson kívül a Terézváros, a Józsefváros, a Ferencváros, valamint az Új-, azaz a Lipótváros. Budáé a Vár mellett: a Tabán (vagy Rácváros), a Víziváros, a Krisztinaváros, az Országút és Újlak.
A XVIII. század folyamán a két város lakossága 20-24 ezer körül mozgott, de újabb száz év múlva Pest már 100 ezren felüli lélekszámmal bírt, míg Buda lakosai 50 ezer főt számláltak. A XIX. században az ország földrajzi központjának számító Pest Magyarország kereskedelmének központjává vált. A két város között 1769 óta álló hajóhídon közlekedtek a polgárok az Alföld és a Dunántúl lakosságával együtt.
Buda a XVIII. századra az ország igazgatási központja lett Mária Terézia és II. József intézkedései nyomán. A királynő az újjáépíttetett királyi várba helyezte el nagyszombati egyetemet, II. József pedig a Helytartótanácsot és a Magyar Kamarát költöztette a városba.
E században alakult ki Pest klasszicista stílusa, míg Budán túlsúlyban voltak a barokk épületek. A legfőbb városrendező erőt a természeti katasztrófák jelentették, így az 1838-as pusztító árvíz, melynek rombolása után az ujjáépített Pest elnyerte máig meghatározóan nagyvárosias külsejét. Mindkét város fejlődésére jótékonyan hatott a nádori udvar jelenléte.
A szabad királyi város polgársága és Óbuda mezőváros lakossága szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkozott elsősorban, míg Pesten kereskedelemből és iparból éltek a polgárok. A valóságos városi jegyek pedig még sokáig hiányoztak mind a két városból.
Pest a XIX. század közepére az ország elvitathatatlan központja lett. Rohamosan nőtt a népesség, megépültek a nagykereskedelem és a pénz központjai, paloták, szállodák nőttek ki a földből, és felpezsdült a kulturális élet is. Szükség volt egy olyan átfogó programra, amely a modernizálás összes területét magába foglalta. Ezt a programot gróf Széchenyi István hozta létre. Első nagy tette a Lánchíd építésének kezdeményezése volt. 1832-ben megalakította a Budapesti Hídegyletet, és megnyerte tervének József nádort is. Az első állandó Duna-hidat 1849. novemberében adhatták át a forgalomnak. A Lánchídon kívül még számos budapesti épület, intézmény létrejötte köszönhető Széchenyi Istvánnak. Az ő neve fémjelzi a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Színház, az Alagút megépülését, vagy a folyamszabályozás, a gőzhajózás, vagy a lóversenyek elindulását. A két város összetartozásának és egymásrautaltságának első megfogalmazója is Széchenyi volt, aki 1829-ben javasolta először nyilvánosan, hogy Pestnek és Budának Budapest néven egyesülnie kell.
1848-ban a forradalom idején Pest Magyarország központja lett. Az 1848-ban született törvények kimondták, hogy évente Pesten kell összehívni az Országgyűlést, és Buda-Pesten lesz a magyar kormány székhelye is. Pesten összpontosult a függetlenségi mozgalom is: ott alakult meg a szabadságharc vezetésére a Honvédelmi Bizottmány, és Kossuth Lajos is ott kezdte el toborozni a honvédsereget.
Összesen két hónapig volt Pest és Buda a szabadságharc vezetésének a kezén. 1849. június 24-én Szemere Bertalan miniszterelnök rendeletet adott ki Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről. Ekkorra azonban a császári csapatok már Pest felé nyomultak. A pesti polgárok közül több mint harmincezren elmenekültek, és július 8-án Kossuth és a magyar kormány is eltávozott Pestről. 1849. július 19-én Haynau táborszernagy, Magyarország katonai parancsnoka kiáltványban hirdette ki a rendkívüli állapotot. A katonai parancsnokság pedig hozzálátott Pest-Buda erődítménnyé való kiépítéséhez. Ekkor készült el a Gellért-hegyen a Citadella és megerősítették a Budai vár támfalait is.
1867-ben, a kiegyezés után, Pesten hozzákezdtek a nagy urbanizációs feladatok végrehajtásához. 1872-ben az országgyűlés megszavazta az egyesített Budapestről szóló törvénycikkelyt. Az új városi választások után 1873. november 17-én, az ünnepi közgyűlést követően az új testületek átvették a város irányítását. A város első főpolgármestere Ráth Károly lett, polgármesterré pedig Kammermayer Károlyt választották. Ebben az időben került a város fejlesztését irányító Fővárosi Közmunkák Tanácsának élére báró Podmaniczky Frigyes. Vezetése alatt a tanács olyan programot hozott létre, amely felölelte a Duna budapesti szakaszának szabályozását, rakpartok, közraktárak, hidak, bulvárok, egy központi pályaudvar és egy vasúti híd építését, valamint a főbb útvonalak szabályozását. A városrendezésre 1870-ben írtak ki pályázatot.
Nekifogtak a pesti utcák tömeges kiszélesítésének, meghosszabbításának, rendezésének. 1871-ben elkezdték építeni az Andrássy utat, és még ugyanebben az évben törvény született a Nagykörút építéséről. Elkészült a második Duna-híd, a Margit-híd is.
A kiegyezés után indult meg a tömegközlekedés kiépítése is. A Kálvin tér és Újpest, valamint a Lánchíd és Óbuda között sínen közlekedő kocsik szállították az utasokat. 1887-ben forgalomba állították a mai villamos ősét a Nagykörúton. 1870-ben megindult a Várhegyre a Sikló, négy évvel később pedig a Szabadság-hegyre a Fogaskerekű. Az 1880-as évek második felében kiépült a Cinkota és Soroksár közötti, valamint szentendrei HÉV. A korszak másik két vívmánya a távirda és a telefon. 1874-ben nyílt meg a Központi Távirda, öt évvel később pedig megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. A városban megjelent a sajtó, mint intézmény. Sorra nyíltak a polgári lét fontos helyszínei a kávéházak és mulatók, 1884-ben pedig elkészült az Ybl Miklós tervezte Operaház is.
A korszak csúcspontja a millennium éve, 1896. volt. Ebből az alkalomból országos kiállítást rendeztek, melynek épületei a Városligetben kaptak helyet. Itt mutatták be Magyarország mezőgazdaságát, iparát, kereskedelmét, kultúráját, tájait, városait. Erre az alkalomra kiépült Európa első földalatti vasútja is. A lipótvárosi Duna-parton ekkor már olyan előrehaladott állapotban volt az Országház építése, hogy ünnepi ülését már az új kupolacsarnokban tarthatta meg a Tisztelt Ház. A gótikát visszaálmodó épület felavatására 1902-ben került sor. A város belterülete ekkor már egészen a mai Szent István körútig terjedt, ott épült fel a Vígszínház. A körút másik végéhez közel pedig elkészült az Iparművészeti Múzeum szecessziós épülete.
A XX. század elejének meghatározó személyisége Bárczy István polgármester, aki a magyar városok szervezetének felállításán keresztül kísérletet tett a városi polgárság megszervezésére is.
Az első világháború szenvedéseire a főváros népe 1918-ban az őszirózsás forradalommal válaszolt, 1919. márciusától pedig a négy hónapig tartó proletárdiktatúra hagyott mély nyomot polgárainak életén és világnézetén. A trianoni határokkal megkisebbedett ország fővárosának politikai súlya és szerepe még tovább növekedett, jóllehet a főváros és a kormány kapcsolatára a "bűnös város" koncepció nyomta rá bélyegét, s utóbbi úgy próbálta csökkenteni Budapest súlyát az ország életében, hogy törvény által korlátozta belső önkormányzatát. Minden adminisztartív korlátozás ellenére azonban a főváros rendelkezett saját vagyona felett, önálló gazdálkodást folytatott, a városi adók bizonyos hányadával számolhatott bevételei között - s vezetői igyekeztek a világvárosi szerepkörnek megfelelni. A főváros körül kialakult egy agglomerációs gyűrű, melynek falvai, községei ezer szállal kötődtek a fővároshoz.
A jelentősen megcsonkított autonómia birtokában a városvezetés cselekvésképtelennek bizonyult az 1940-es évek eseményeivel szemben, tehetetlenül szenvedte el a nyilas rémuralmat, lakossága egy részének elhurcolását - s végül egy esztelen háború pusztítását, amelynek eredményeképpen Budapest az egyik legtöbbet szenvedett, leginkább lebombázott, elpusztított városa lett Európának.
1945-ben az országgal együtt romokban heverő főváros ismét az országos politika színtere lett elsősorban. Az 1948-ban hatalomra került Magyar Dolgozók Pártja által bevezetett szovjet tipusú tanácsrendszer a demokratikus fejlődés hagyományaival való végleges szakítást jelentette. Pest-Buda egyesítéskor létrehozott 10 kerület 1930-ban 14-re bővült, 1950-ben, a peremvárosok és községek bevonásával 22-re nőtt.
A főváros képviseleti testülete a Fővárosi Tanács volt, élén a Végrehajtó Bizottsággal, mely nem csupán szakigazgatási, hanem politikai szervezet is volt. A főváros teljesen elvesztette gazdasági önállóságát. Bevételeivel a kormány rendelkezett, s az ország tervutasításos gazdasági rendszerében a főváros a állami forrásból igényelte a működéséhez szükséges anyagi keretet. Költségvetésében előre meg kellett terveznie a várható bevételek és kiadások mellet a - veszteséget, a hiányt is (!).
1956 őszén Budapest ismét a forradalom városa lett. Az ötvenes évek politikai elnyomása, az idegen megszállás elleni tiltakozás elsőként a magyar fővárosban robbantott ki fegyveres harcot. A forradalom október 23-án diáktüntetéssel kezdődött, és még aznap éjjel a Rádió épületénél lövöldözésbe torkollott. Hamarosan a hadsereg segítségével a néhány napig győztes forradalom Nagy Imre miniszterelnök vezetésével megkísérelte az "emberarcú szocializmus" megvalósítását. A forradalmat azonban a szovjet katonai túlerő leverte, s alig több mint tíz évvel a világháború befejezése után másodszor is szétbombázták Budapest belterületét.
Az ország új vezetésének a feszültségek oldása érdekében többet kellett foglalkoznia az emberek életviszonyaival. A lakásgondok megoldására elindult a lakótelep-építési program, csökkentek a lakosság megélhetési gondjai. Kádár János hosszú uralma a korlátozott jogok mellett a keleti blokk leginkább nyitott országát, viszonylagos jólétet és biztonságot hozott. Az irányítás központja továbbra is Budapest maradt, az állam és a párt szervei mind a fővárosban helyezkedtek el. Megkezdődött a város újjáépítés is, aminek azonban rengeteg hiányossága is volt. A lakótelepi építkezések elvonták a hatóságok figyelmét a Belváros háborús sérüléseiről. Ha néhány házat helyre is állítottak, azt gyakran rossz minőségű anyaggal tették, és az olcsó megoldások érdekében számtalan eredeti emléket is elpusztítottak.
A nyolcvanas évekre egészen meglazult a diktatúra, és már működni tudott a föld alatti ellenzék is. Az egyik legfontosabb szamizdat kiadó, az AB Kiadó 1981-től folyóiratot is működtetett Hírmondó címmel. 1988-89-ben óriási demonstrációkat szerveztek Budapest utcáin, a dunai vízi erőmű felépítése ellen, erdélyi tüntetés alkalmából, vagy az 1956-os hősök gyászszertartásán.
1990. őszén a parlamenti választásokat követően megtörténtek az önkormányzati választások is. A város élére fiatal, ellenzéki politikusokat választották. Budapest főpolgármestere az a Demszky Gábor lett, aki az ellenzék egyik hangadójaként gyakran került összeütközésbe a hatalommal. A fiatal városvezetésre a szovjet laktanyák, a munkásmozgalmi hősökről elnevezett szobrok felszámolása, az elhanyagolt épületek és a leromlott infrastruktúra felújítása, a lerombolt és elveszett emlékek rekonstruálása várt.
A szovjet katonák 1991. június 30-ra a elhagyták hazánkat. Ennek emlékére született meg a főváros saját ünnepe, a minden év júniusának utolsó hétvégéjén megrendezett Budapesti Búcsú.
A városvezetés pártjait a rendszerváltás óta nem váltotta le a főváros lakossága. Azóta új híd épült a Dunán, megújult az Andrássy út, a Nagykörút a budai és a pesti oldalon is, és a Hungária körutat is felújították. A külső negyedek ipartelepei megszűntek, helyükön bevásárlóközpontok emelkedtek. A fővárost egykor elcsúfító foghíjtelkeken pedig irodaházak és bankok épültek. A főváros támogatási rendszert hozott létre az értékes lakóépületek rekonstrukciójára, és egyre fontosabb lett a műemlékvédelem is.
Az infrastruktúra fejlesztésére is sok gondot fordított a főváros. Az útfelújításokkal párhuzamosan sorra cserélik az útburkolat alatt futó elöregedett vezetékeket, csöveket. Budapest pezsgő nagyvárossá alakult ismét. Történelmi kávéházak nyílnak meg újra, vagy szépülnek meg, galériák, alternatív színjátszóhelyek alakulnak, és egymást követik a kulturális fesztiválok is.

Vállalkozások, szolgáltatók: