Kisberzseny
Körz.sz.: 88 Ir. sz.: 8577
Írásos emlék 1488-ból van róla. Egytelkes nemesi falu volt. Megélhetési bázisát az agrártermelés jelentette. A lakosság 1774-ben saját költségén épített imaházat, mivel temploma nem volt. Iskolájáról és rektoráról 1771-ben írtak először.
Villanya már 1945 előtt is volt, a művelődési házat 1959-61 között építették.
Nevezetességek:
Római katolikus temploma az eredeti, fából épült helyén található, a a XIX. században épült.
Szomszédos települések:
Megközelíthető:
Sümeg felől Csabrendek, Szentimrefalva, Veszprémgalsán át.
A 8-as út mellett fekszik, Apácatorna mellett
Ábrahámhegy, Adorjánháza, Adásztevel, Ajka, Alsóörs, Apácatorna, Aszófő, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Bakonybél, Bakonygyirót, Bakonyjákó, Bakonykoppány, Bakonynána, Bakonyoszlop, Bakonypéterd, Bakonypölöske, Bakonyság, Bakonyszentiván, Bakonyszentkirály, Bakonyszentlászló, Bakonyszűcs, Bakonytamási, Balatonakali, Balatonalmádi, Balatonakarattya, Balatoncsicsó, Balatonederics, Balatonfőkajár, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatonhenye Balatonkenese, Balatonrendes, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Balatonudvari, Balatonvilágos, Bánd, Barnag, Bazsi, Béb, Békás, Berhida, Bodorfa, Borszörcsök, Borzavár, Budapest, Csabrendek, Csajág, Csehbánya, Csesznek, Csetény, Csögle, Csopak, Csót, Dabronc, Dabrony, Dáka, Devecser, Doba, Döbrönte, Dörgicse, Dudar, Egeralja, Egyházaskesző, Eplény, Érd, Farkasgyepü, Felsőörs, Fenyőfő, Ganna, Gecse, Gic, Gógánfa, Gyepükaján, Gyöngyös, Győr, Gyulakeszi, Hajmáskér, Halimba, Hárskút, Hegyesd, Hegymagas, Herend, Hetyefő, Hidegkút, Homokbödöge, Hosztót, Iszkáz, Jásd, Kamond, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Karaköszörcsök, Kékkút, Kemeneshőgyész, Kemenesszentpéter, Kerta, Keszthely, Királyszentistván, Kisapáti, Kisberzseny, Kiscsősz, Kislőd, Kispirit, Kisszőlős, Kolontár, Kővágóörs, Köveskál, Külsővat, Küngös, Kup, Lázi, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Litér, Lókút, Lovas, Lovászpatona, Magyargencs, Magyarpolány, Malomsok, Marcalgergelyi, Marcaltő, Márkó, Megyer, Mencshely, Mezőlak, Mihályháza, Mindszentkálla, Monostorapáti, Monoszló, Nagyacsád, Nagyalásony, Nagydém, Nagyesztergár, Nagygyimót, Nagypirit, Nagytevel, Nagyvázsony, Nemesgörzsöny, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvámos, Nemesvita, Nemesszalók, Németbánya, Nóráp, Noszlop, Nyárád, Nyirád, Óbudavár, Olaszfalu, Oroszi, Öcs, Örvényes, Ősi, Öskü, Paloznak, Pannonhalma, Pápa, Pápadereske, Pápa-Kéttornyúlak, Pápakovácsi, Pápasalamon, Pápa-Tapolcafő, Pápateszér, Papkeszi, Pécsely, Pénzesgyőr, Pétfürdő, Porva, Pula, Pusztamiske, Raposka, Révfülöp, Rigács, Románd, Salföld, Sáska, Sikátor, Sóly, Somlójenő, Somlószőlős, Somlóvásárhely, Somlóvecse, Sopron, Sümeg, Sümegprága, Szápár, Szentantalfa, Szentbékkála, Szentgál, Szentimrefalva, Szentjakabfa, Szentkirályszabadja, Szigliget, Szőc, Tagyon, Takácsi, Taliándörögd, Tapolca, Tapolca-Diszel, Tatabánya, Tés, Tihany, Tótvázsony, Tüskevár, Ugod, Ukk, Úrkút, Uzsa, Vanyola, Várkesző, Városlőd, Várpalota, Vaszar, Vászoly, Veszprém, Veszprémfajsz, Veszprémgalsa, Veszprém-Gyulafirátót, Veszprém-Kádárta, Veszprémvarsány, Vid, Vigántpetend, Vilonya, Vinár, Vöröstó, Zalaerdőd, Zalagyömörő, Zalahaláp, Zalameggyes, Zalaszegvár, Zánka, Zirc
Ennek a lapnak Ön a: 518-ik látogatója március 14. óta. |